Ismét irodalomkedvelőkkel telt meg a világ legszebb kávéháza! A New York Irodalmi Páholy kulturális programsorozat újabb állomásaként rangos esemény zajlott május 8-án a
létesítmény patinás falai között. A Kálnoky szépírói pályázat díjkiosztójának díszvendége nem kisebb személyiség volt, mint a pályázat névadójának, Kálnoky Lászlónak özvegye, Kálnoky Lászlóné Marika. A győztesek abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy díjaikat személyesen az özvegytől vehették át.
Az eredményhirdetésről beszámolónkat itt olvashatják.
53 fő részvételével zajlott a New York Irodalmi Páholy Szépírói verseny, melyet nem felejtettünk el megörökíteni. Az eredményhirdetésre az irodalmi páholy nyitóestjén került sor. Az első helyet Kálmán Dóra szerezte meg, második díjat Bene Gergely alkotása kapta, míg hamadik helyezett Deák Csillag lett. A pályázatról és az irodalmi estről később részletesen beszámolunk. A versenyre beérkezett alkotásokat napokon belül megjelenítjük oldalunkon.
| |
|
|
A kezdetekről, pályázatokról és céljainkról jelent meg egy beszélgetés Mihályi Gézával, a MIG-ráció Kft ügyvezetőjével a Literán. Ebből emeltünk ki egy részletet:
"A cégük a szponzorcégek, intézmények és az irodalom szereplői között közvetít. Gondolom, hosszabb távú, nagyobb terveik is vannak ezzel a vállalkozással. Elárulja, mik azok?
Tele vagyunk ötletekkel. Jelenleg is két pályázat előkészületei folynak. Mint már az elején is említettem, hosszú távra gondolkodunk. Oda szeretnénk eljutni, hogy ha valakinek eszébe jut irodalmi pályázatot kiírni, akkor minket keressen, mert tudja, hogy ezt gyorsan, szakmailag hitelesen és kellő rugalmassággal tudjuk menedzselni.
Nagy örömmel fogadtuk, hogy a New York Kávéház rövid távú tervei között szerepel, hogy New York Irodalmi Páholy néven visszahozza falai közé azt a pezsgő irodalmi életet, ami korábban a kávéházat jellemezte. Ennek szervezésében Turczi Istvánnal karöltve a mi cégünk is tevékenyen részt vesz."
Teljes interjú megtekintéséhez kattintson ide.